Hiszen a közelben halk zene szólt, a világ leggyönyörűbb ruhájában lépkedtem a boldogságom felé egy kellemes, napsütéses napon.
Ahogy lassan haladtam előre, az ujjaim egyre görcsösebben szorították a mesébe illő orchideákat a kezemben. Megpillantottam az egymástól annyira eltérő arcokat. Mindenki olyan boldognak tűnt. Főleg Ő. Az arca ragyogott, én pedig legszívesebben sírva menekültem volna el.
A gyomrom görcsös gombóccá vált, rosszat éreztem, nagyon rosszat. A többiek arca furcsán gyanakvóvá változott, én pedig egyre nehézkesebben botorkáltam. Enyhe szellő kapott a hajamba. Mély levegőt vettem. Az orromat egy jól ismert szag bántotta, amitől kirázott a hideg.
Megtorpantam. A virágok a földre hullottak, én csak szótlanul álltam,egyedül a felismeréssel, amely mindent megváltoztatott
Hali!
VálaszTörlésHát, mit ne mondjak, ha így felcsigáztál, akkor már kegyetlenség várakoztatni! Légyszi tedd föl az első fejit! :D
Pusz:
Kisildikó
Szia!
VálaszTörlésEz most a végéből egy részlet, vagy így kezdődik, mint a Twilight?
Már csak azért kérdezem, mert ha ez az eleje, akkor szerintem Prológust akartál írni, nem Epilógust. Mert az epilógus a történeket végén van (Pl. a HP-ben a 19 évvel később fejezet), a prológus pedig az elején (pl. Twilight-ban a sohasem gondolkoztam, hogyan fogok meghalni rész.)
Szóval ha az elejének szánod, akkor az prológus. :)
Ez persze a tartalmat nem érinti, ettől az még ugyanolyan jó, csak gondoltam, szólok! :)
Pussz:
Deszy